Bemutatkozás

cover B

A Partiumi Teheséggondozó és Karrier-tanácsadó Központ

A Partiumi Keresztény Egyetem közösségi feladatai között kiemelt helyen szerepel a tehetséggondozás és a karrier-tanácsadás, ezeknek a tevékenységnek az intézményi keretét a Partiumi Tehetséggondozó- és Karrier Tanácsadó Központ biztosítja.


A tehetséggondozási feladatkörhöz tartozó tevékenységeink a szakkollégium(ok) támogatása, a tehetséges hallgatók mentorálása és általában a hallgatók tudományos munkájának a segítése, a tudományos diákkörök valamint az éves Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia megszervezése.

Karrier-tanácsadási szolgáltatásaink során szakemberek (pszichológusok, pályaorientációs tanácsadók) bevonásával támogatjuk hallgatóinkat abban, hogy időben tervezhessék meg szakmai életpályájukat. Tanácsadási szolgáltatásaink a szakmai gyakorlatra és további szakmai tapasztalatszerzési lehetőségek biztosítására is kiterjednek. Korábbi diákjaink érvényesülését diplomás pályakövetési rendszerünkkel vizsgáljuk, az alumni-programunk célja pedig az egykori hallgatókkal való kapcsolattartás, a korábbi és mindenkori diákok közösségének az életben tartása.

Küldetés

Célunk, hogy támogassuk hallgatóink kötelező képzési foglakozásokon túli tudományos és szakmai munkáját, így szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a Partiumi Keresztény Egyetemen olyan művelt, társadalmilag érzékeny és szakmailag igényes magyar értelmiségiek végezzenek, akik nem csupán a munkaerőpiacon érvényesülnek, hanem közösségük meghatározó és megtartót tagjaivá válnak.

Tevékenységek és szolgáltatások

  • Képzések és workshopok szervezése
  • Mentorprogramok kidolgozása
  • Tudományos diákkörök megalakítása
  • Partium szakkollégium működtetése, a szakkollégiumi műhelyek támogatása
  • Partiumi tehetséggondozási hálózat kialakítása, szélesítése
  • Diplomás pályakövetési rendszer kialakítása, működtetése
  • Egyetemi alumni program kidolgozása  és alumni tevékenységek szervezése
  • Munkaerőpiaci és szakmai kapcsolati kapcsolatok menedzselése
  • Pályaorientációs előadások, tréningek szervezése
  • Személyiségfejlesztés, önismereti kérdőívek, online képesség-felmérési lehetőségek biztosítása
  • Karriermenedzsment, pályaterv kidolgozása, pálya-portfólió készítése