Diákmentor program

Mit jelent a kortárs diákmentor program?

A Kortárs Diákmentor program egy önkéntesen végzett hallgatói szolgáltatás. A mentorok, olyan hallgatók, akik szakmai felügyelet mellett, a Partiumi Keresztény Egyetem- elsősorban első éves- hallgatói számára nyújtanak támogatást tanulmányaik elvégzéséhez, illetve segítik társaikat, hogy megtalálják a saját megoldásukat felmerülő problémáikra.

Miben segíthet a kortárs diákmentor?

Társaikat segítik:

  • az egyetemi életbe való jobb beilleszkedésben
  • elvárások és félelmek kezelésében
  • kapcsolataik kialakításában
  • egyetemi életben való eligazodásban
  • problémáik hatékonyabb kezelésében
  • speciális helyzetű hallgatók tanulási problémáinak feltárásában.

Ha általuk már nem megoldható problémával találkoznak, a hallgatókat tovább küldik oktatókhoz, szakemberekhez. 

Ki lehet kortárs diákmentor?

Diákmentorrá válhat minden PKE hallgató, aki úgy érzi, hogy segíteni tudna diáktársainak az egyetemi élet feladataiban, A programba jelentkezni májusban lehet. A diákmentorrá válás feltétele, hogy a hallgató részt vegyen a diákmentor tréningen, illetve a mentorok számára tartott eligazításokon. A bejelentkezéshez egy regisztráció és egy motivációs levél szükséges.

2019/2020-as tanév kortárs diákmentorai

badon dBádon Dávid vagyok, másodéves menedzsment szakos hallgató és ezek mellett a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezet belügyi alelnöke. Megbízható, figyelmes és segítőkész embernek tartom magam. Szabadidőmben szeretek horgászni, programokat szervezni és sportolni. Az alábbi email címen: badon.david16@gmail.com, vagyok elérhető és szívesen segítek a hallgatóknak, problémáik megoldásában.


balog eSziasztok!

Balog Előd vagyok a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatója, jelenleg harmadéves Bank és pénzügy szakon. Jelenleg én töltöm be a PKE Diákszervezetének elnöki tisztségét. Szeretek segíteni másoknak, megoldást találni problémáikra. A szervezetben töltött idő alatt nagyon sokat tanultam és széles körű szakmai tapasztalatra tettem szert, úgy érzem, hogy az eddig megszerzett tudással utat tudok mutatni a hozzám fordulóknak. Mivel az AJK Kollégiumban lakom, így akár 24-ből 24-ben tudok segíteni.

Elérhetőségem: balog_elod@yahoo.com, tel: 0747554356


balog dBalog Daniella vagyok másod éves Bank és Pénzügy szakos és első éves Menedzsment szakos hallgató. Tanulmányaim kezdete óta aktív tagja vagyok a diákszervezetnek Szeretnék segíteni nektek a beilleszkedésben, problémáitok megoldásában és nem utolsó sorban az egyetemmel kapcsolatos kérdéseitek megválaszolásában. Forduljatok hozzám bizalommal bdaniella1999@gmail.com e-mail címen

 

 


fazekasFazekas Florance Titanilla vagyok. A Partium Keresztény Egyetem Bank és pénzügy szak másodéves hallgatója. Jelenleg is aktív tagja vagyok a Partium Keresztény Egyetem Diákszervezetének. Diáktársaim megbízható és segítőkész embernek tartanak. Bármilyen problémával fordulj hozzám bizalommal. E-mail: florance1997@gmail.com

 

 

 


fazekas rFazekas Réka vagyok, másodéves Bank és pénzügy szakos hallgató. Diákszervezetben való aktív tevékenységeim során volt alkalmam tapasztalatot szerezni az egyetemi élet nehézségeinek megoldásában. Ennek függvényében szeretnék hallgatótársaim segítségére lenni, legyen szó egyetemen belüli vagy kívüli problémákról. Keressetek bátran a fazekas.reka7@gmail.com e-mail címen.

 

 

 

 


jakab fJakab Ferenc Mózes Olivér

Az egyetem Menedzsment szakos hallgatója vagyok és az Arany János kollégiumban lakok. Az egyetem mellett próbálok minél sokszínűbb életet élni, ezért tagja vagyok a PKED-nek, a Háló közösségnek, Erasmus+ programokkal foglalkozom és különböző eseményeket szervezek. Nyitott vagyok beszélgetésekre és nagyon szeretek fiatalokkal foglalkozni. Szeretem a kreativitást, a humort és részemről bármikor sportolhatunk akár extrém sportokat is.

Elérhetőségem: ferenc.jakab70@gmail.com


santa dÜdvözöllek!

Sánta Dalma vagyok, Szociális munka szakos hallgató. Szeretném azt, hogy az első éveid ne arról szóljanak, hogy stressz és idegeskedés, hanem igenis élvezni is tudd ezt az új világot, ami most megnyílt számodra.

S pontosan, hogy mi ügyben is tudsz megkeresni akkor, ha: megijeszt a túl sok rád ömlő feladat, elveszettnek érzed magad a rendszerben, tanácstalan vagy, hogyan ismerkedj össze a társaiddal, szeretnéd tudni, hogyan oszd be az idődet, nem megy a tanulás, nem sikerültek az első vizsgáid, elbizonytalanodtál, hogy jó helyen vagy-e?

A témát mindig Te hozod. Írj bátran és bizalommal :) E-mail cím: dalma.snt@gmail.com